HTML

A Szent Korona Országa

Bemutatjuk, milyen is lehet(ne) az élet a Szent Korona országában, ha a Gondoskodó Magyarország terve szerint élnénk és dolgoznánk. A gondolkodási módunk alapvető megváltoztatását igényli e képzeletjáték - szerintünk érdemes! Különösen azért, mert a választási csatározásból ki sem látszunk, holott ez olyan fölösleges energia, idő, pénz... Ugyanis a rendszer maga hibás.... Csináljunk másikat! Már látszik: a választások utáni időszakban még aktuálisabbá vált a Szent Korona rendszerének megismerése, gyakorlatba való átültetése. Lássunk tisztán!

Friss topikok

A FIDESZ esete a sánta kutyával

2010.07.16. 20:54 életfa

 

A régi világrend magyarországi helytartói önmagukat leleplezték le

A Fidesz esete a sánta kutyával

 

Amikor jűlius 7-én „A kápók nyilatkoztak a rabok nevében”[1] c. írásomat készítettem, nem gondoltam arra, hogy – az azóta nenyinek[2] nevezett - hűségnyilatkozat nem pusztán egy nemzetellenes förmedvény, hanem tökéletes bizonyítéka Bibó István megállapításának: a szocialista-kommunista diktatúra ugyanazon gyökérről ered, mint a liberális-kapitalista[3]. Persze, figyelmetlen voltam, hiszen a FIDESZ a Bibó-körből indult (ezután „tisztult” Soros-érdekűvé), így nyilvánvalóan maradt bennük valami az indító gondolatokból.

Azt nem akartam elhinni, hogy van egy olyan dokumentum, ami alapján a sánta kutya haladását fénysebességűnek kell minősíteni a FIDESZ-éhez képest, mert olyan IQ-betyárságot bizonyít, ami önmagában elég ahhoz, hogy elzavarjunk mindenkit, aki a kormány és a Helytartótanács tagja, mivel a vétkesek közt némaságával – az azonnali mandátum-visszaadás elmulasztásával - cinkossá vált minden parlamenti párt[4].

Írásom magjelenését követő napokban internet-háború indult a nenyivel kapcsolatban, és már 8-án megjelent az interneten egy Szabad Nép-cikk, 1952. decemberéből[5], ami tagadhatatlan azonosságot mutat a nenyivel, és a jelenlegi hatalomnak nemcsak fantáziátlanságát (IQ-betyárságát) bizonyítja, hanem azt is, hogy nyíltan vállalja a közösséget a „társadalom dialektikus fejlődése” következtében őt megelőző diktatúra formátummal. Mivel a cikket archívumban sem találtam, nem hivatkoztam rá.

Mára eltelt nyolc nap úgy, hogy a FIDESZ egy halvány kísérletet sem tett a Szabad Nép cikk cáfolatára.

 

Ezért azt kell mondanom, hogy a hallgatással a FIDESz hatalmas tettet hajtott végre a választók közérdekű adatok megismerési jogának gyakorlása terén, ugyanis mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy

 

az MSZP a Kádár-korszak jogutódja, a FIDESz pedig a Rákosi-korszaké.

 

Ráadásul milyen szellemi színvonalon állnak ezek a jogutódok és mindazok, akik csak következmény-kritika (gumicsont) létrehozására képesek, ha ilyen egyértelmű támadási felületet hagynak?

 

Tegnapi levelem befejező gondolatában a szabad magyarrá válásunkat gátoló hatalom-csatlósokkal kapcsolatban tettem fel kérdést. Most a hatalom gyakorlókkal kapcsolatban teszem ugyanezt:

 

Meddig vársz azzal magyar, hogy a diktatúra kiszolgálást önként beismerők elzavarásával önvédelmi egység részévé nemesedett szabad magyarnak mondhasd magad?

 

Kelt Szegeden, 2010. Napisten havának 16. napján.

A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:

Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája

Az írás változatainak címei:

A levél nyomtatható változata: http://szkszhu.szksz.com/ISz100716.pdf, http://szkszhu.szksz.com/ISz100716.doc

Ígéretbehajtó Szemle változat: http://szkszhu.szksz.com/ISz06022.pdf

Honlapcím: http://szkszhu.szksz.com/IBSZ100716.html

 



[1] A kápók nyilatkoztak a rabok nevében: Hanos őjság: http://szkszhu.szksz.com/IBSZ100707.html, nyomtatható változat: http://szkszhu.szksz.com/IBSZ100707.html, Ígéretbehajtó Szemle változat: http://szkszhu.szksz.com/ISz06018.pdf

 

[3] Bibó István: A kapitalista liberalizmus és a szocializmus–kommunizmus állítólagos kiegyenlíthetetlen ellentéte - http://szkszhu.szksz.com/BiboAkaplib.pdf

 

[4] Babits Mihály: Jónás könyve - http://mek.niif.hu/00600/00602/html/vers1002.htm#19

 

[5] Szabad Nép 1952. december http://szkszhu.szksz.com/Szabadnep1952december.pdf

 

A LEGYEN Béke, a Szabadság és az Egyetértés téesz tagsága közösen ünnepelte meg november 7-ikét. Az alábbi ünnepi beszéd hangzott el.

 

A XX. XXI század negyedik ELSŐ évtizedének végén, huszonöt NEGYVENHAT év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros éve ÉVTIZEDE után Magyarország dolgozó népe megVISSZAszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.

A magyar munkásosztály NEMZET önrendelkezésért vívott küzdelme 1919-ben 1956-BAN egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. A küzdelem a Horthy-rendszer VÁLTÁS POLITIKAI PAKTUMAI idején is folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba, majd Hitler oldalán a vesztes fasiszta rablóháborúba torkollott.

A magyar munkásosztály és dolgozó parasztság NEMZET 1947 nyarán 2010 TAVASZÁN újra összegyűjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres fordulatot FORRADALMAT vitt véghez. Rákosi Mátyás elvtárs, az MDP KV és az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között kiMEGvívott fordulatot FORRADALMAT elismeri és tiszteletben tartja. Pártunk és kormányunk, élén Sztalin eltvárs legjobb magyar tanítványával, Rákosi Mátyás elvtárssal AZ ORSZÁGGYŰLÉS kinyilvánítja, hogy az 1947. augusztusi 2010. ÁPRILISI választásokon, majd a két munkáspárt egyesítő kongresszusán új társadalmi szerződés született, amellyel a magyar dolgozók egy új rendszer, a Szocializmus NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS Rendszerének felépítéséről MEGALAPÍTÁSÁRÓL döntöttek. A magyar munkásosztály NEMZET e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Központi Bizottságot, Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a szocializmust NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERÉT.

Mi, a Magyar dolgozó nép ORSZÁGGYŰLÉS képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar dolgozó nép, NEMZET tagjait. Munka, otthon, család, egészség és rend, valamint Rákosi elvtárs és a Magyar Dolgozók Pártja iránti hűség lesznek közös jövőnk tartóoszlopai.

A szocializmus, majd a kommunizmus NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS Rendszere minden magyar dolgozó számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl élő, az internacionalizmus nemes eszméje által összekapcsolt proletárok MAGYAROK. Lehetőség mindenki számára és mindenki FELÉ, aki Magyarországon él, dolgozik ÉS VÁLLALKOZIK. Szilárd meggyőződésünk, hogy a fejlett szocializmus, majd a kommunizmus NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat, ezzel is erősítve az imperializmus ellen küzdő békefrontot. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar dolgozót EMBERT, legyen bármilyen korú, nemű, szakmájú, VALLÁSÚ, marxista képzettségű POLITIKAI NÉZETŰ, éljen bármely pontján az országnak VILÁGNAK, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyar dolgozók végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünket MOST KÖVETKEZŐ ÉVEIT.

 

http://www.scribd.com/doc/34391049/Legyen-1952

 

Kiverte a biztosítékot a kormány böszmesége - http://www.168ora.hu/itthon/kiverte-a-biztositekot-a-kormany-boszmesege-58114.html

Kamu lehet vajon a Fidesz Nemzeti Együttműködési Nyilatkozata? Interneten terjesztik ezt a variánst... - http://www.kommunista.net/blog/kamu-lehet-vajon-a-fidesz-nemzeti-egyuttmukodesi-nyilatkozata-interneten-terjesztik-ezt-a-varia

 



 

 

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz kádár korszak rákosi éra

A bejegyzés trackback címe:

https://akoronaorszaga.blog.hu/api/trackback/id/tr332156248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.